spiritualitas

A spiritualitás nem egy misztikus, megfoghatatlan dolog. Minden, ami egyszer misztikusnak számított, idővel tudósok képletekkel bebizonyították és máris a misztikusból tudomány, technika lett. Száz évvel ezelőtt misztikusnak tűnt volna a mobiltelefon, az internet, de még a tv és a rádió is. Ma meg mindennapjaink legtermészetesebb része, aminek létezését elfogadjuk, nem csodának, hanem technikának nevezzük. Ma még misztikusnak számít például a telepátia vagy a teleportálás, de hiszem, hogy néhány évtized múlva ez is természetes része lesz életünknek. Jellemző a mai nyugati szemléletre, hogy az emberek sokkal inkább hisznek a gépekben, kütyükben, mint saját magukban. Miért hiszem el, hogy egy mobiltelefon képes olyan hullámokat kibocsátani magából, ami által a világ másik végén élő emberrel tudok kommunikálni? És miért nem hiszem el magamról, hogy én is képes vagyok ilyen hullámok kibocsátására, amit ugyanaz a mező, amin keresztül a többi hullám is közlekedik, eljuttat akár a világ másik végére is, ahol a fogadó fél dekódolja a küldött hullámokat…? Talán, ha erre lesz majd bizonyíték, akkor az emberi elme képes lesz elhinni, a hite által pedig használni is ezt a tudását. De meg is fordíthatjuk a sorrendet, higgyünk benne, használjuk, legyen a tapasztalat a bizonyíték!【GRQ-C2052SAX-2 BL】ノーリツ エコジョーズ 20号 追炊 付 給湯器 隣接設置形 屋外据置形 オート GRQ-C2052SAX BLNORITZ【GRQC2052SAX BL】【屋外
TOKU 軽量インパクトレンチ3/4 MI-220H (486-3445)(MI220H)
アクリルバードゲージカバー  折れ扉式 W825×H720×D575 ワイドタイプ【鳥かごケース、鳥、オウム、インコ、九官鳥、小動物、防塵、防音、保温、アクリルケース、バードケース、透明アクリル板】
絵画 インテリア 額入り 壁掛け 油絵 トム・ロバーツ 逃走 F20サイズ F20号 727x606mm 絵画 インテリア 額入り 壁掛け 油絵
送料無料!【現代仏壇】 上置きタイプ 香の都【八木研】
シチズン CITIZEN 腕時計 xC クロスシー 電波時計TITANIA LINE HAPPY FLIGHT (ハッピーフライト) CB1104-05A レディース代引きは1380円の送料になります
モカブラウン : カントリークラシカル ライティングデスク【couny】 ブラウン(brown) (ロマンティック) (レトロモダン) PC パソコン SOHO ワーキング
【ポイント20倍】天然木スクリーン(パーテーション/衝立) 3連 木製 桐材 ルーバー式 キャスター付き ブラウン【代引不可】
『 1cmピッチラック 本体&上置き&扉セット 深型 幅86cm 』 本棚 壁面収納 書棚 収納家具 リビング収納 キャビネット 大容量 扉付 木製調 可動棚 文庫本収納 コミック収納 マンガ収納 漫
タクボ ごみ集積庫 クリーンキーパー CK−G1207 CK-G1207 ▼453-1001 (株)田窪工業所 【代引決済不可 メーカー取寄料(要)】※個人宅様送り不可