Megbocsátás Program

Szabadítsd fel magad a harag terhe alól! Tedd le végre a mázsás súlyokat, amiket cipelsz! Tapasztald meg a MEGBOCSÁTÁS felszabadító erejét az életed minden területén!

Gyógyítsd meg a benned élő sérült gyermeket!

A gyermekkori fel nem dolgozott érzelmi sérülések felnőttként elakadásokat okoznak az élet minden területén. Még ha rendezett, boldog gyerekkorod is volt, szenvedhettél el olyan sebeket, hiányokat, amikről tudatosan nem is tudsz, mégis útjába állnak a boldogulásodnak. Ha pedig nehezebb gyerekkor jutott osztályrészül, értelemszerűen még több az ilyen gyerekkorban begyűjtött érzelmi seb a puttonyban.

A jó hír az, hogy ezeket a sebeket szépen be tudod gyógyítani. A legtöbb seb abból adódik, hogy valamit nem vagy nem úgy kaptál meg, ahogyan arra szükséged lett volna. Nem úgy figyeltek rád a szüleid, ahogy szükséged lett volna rá, nem úgy szerettek, ahogy szükséged lett volna rá, nem úgy dícsértek, ahogy szükséged lett volna rá, nem úgy fejezték ki a szeretetüket, ahogy szükséged lett volna rá, stb..

A Belső gyermek gyógyítása naplóban ezeket a sérüléseket vesszük górcső alá és gyógyítjuk az általuk szerzett sebeket.

Kinek ajánlom a Belső gyermek gyógyítása csomagot? 

✅ neked ajánlom, ha párkapcsolati nehézsségekkel küzdesz

✅  neked ajánlom, ha a pártalálásban vannak elakadásaid

✅ neked ajánlom, ha munkahelyi, karrier elakadásokkal küzdesz

✅  neked ajánlom, ha szülő vagy és fontos számodra, hogy tudatosan neveld a gyermekedet

✅  neked ajánlom, ha döntésképtelennek érzed magad bizonyos helyzetekben

✅  neked ajánlom, ha a szüleddiel való kapcsolatodon szeretnél dolgozni

✅  neked ajánlom, ha kisebbségi komplexusod van és folyamatos önbizalomhiányban küzdesz

✅  neked ajánlom, ha mindig másoknak, másokért élsz és nem tudsz kiállni önmagadért

✅  neked ajánlom, ha szeretnél kiteljesedni az életed minden területén

✅  neked ajánlom, ha fontos számodra az önismeret és az önfejlesztés és szeretnél egy egyszerű, ám annál hatékonyabb módszert megtapasztalni

Mit fogsz tapasztalni, ha végigcsinálod a Belső gyermek gyógyítása önismereti munkát?

 

Hatására könnyedebbnek, felszabadultabbnak, magabiztosabbnak fogod érezni magad és egyszer csak azt veszed észre, hogy minden sokkal simábban megy az életedben.  Ahol eddig mindig falakba ütköztél, ott eltűnnek a falak, ahol jó ideje nem találtad a megoldást, ott hirtelen egyértelművé válik mit kell tenned és önbizalmad is lesz megtenni.

A megbocsátás felszabadító erejét az életed minden területén meg fogod tapasztalni!

Mit tartalmaz a Belső gyermek gyógyítása TELJES CSOMAG?

01 I Belső gyermek gyógyítása NAPLÓ 1.

Ha valaki megbántott, bizalmatlanná válsz. Nem csak felé, hanem mindenki felé. Sőt, még önmagad felé is. Ez a bizalmatlanság bezár, korlátoz. Ahogy felszabadítod magadat a lelki terheid alól, ahogy megtörténik a megbocsátás, újra kinyílsz a világra, kinyílsz más emberekre, barátságokra, kapcsolódásokra. Az elmagányosodás hátterében sokszor ez áll. Gyógyítsd meg magadat és kapcsolódj újra örömmel és könnyedén!

02 I Belső gyermek gyógyítása NAPLÓ 2. 

A harag, a lelki terhek számtalan testi, lelki betegség okozói. Ez egy tartós stressz a szervezetben, tartós stressz az idegrendszerednek, akkor is, amikor éppen nem gondolsz rá. Testedben, energiarendszeredben ott van a lenyomata, ezzel rengeteg kellemetlen tünetet okozva. Persze ezeket a tüneteket éppen azért produkálja a tested, hogy jelezze, hogy vissza kellene billenteni az egyensúlyt. Jelezze, hogy van valami, amit elnyomsz magadban, amin dolgoznod kell. A betegségeink a barátaink. Számtalan testi tünet, betegség szűnik meg, amikor a megbocsátás által oldódik ez a tartós stressz a szervezetben. A megbocsátással megváltozik az energiarendszered, így ez nem egy tüneti kezelése a betegségnek, hanem a tényleges gyógyulás. És ez nem azt jelenti, hogy meg kell várni, amíg testi tünet formájában jelez a test. Meg lehet előzni ezt. Tudatossággal, ha már előbb megkezdjük a belső munkánkat és dolgozunk a megbocsátáson.

03 I Belső gyermek gyógyítása POZITÍV MEGERŐSÍTÉSEK

Akármilyen meglepő is, a tapasztalat az, hogy a megbocsátás igenis az anyagi helyzettel is összefüggésben van. A megbocsátás felszabadít. Magasabb tudati szintekre kerülsz általa, ahol a bőség könnyedén áramlik. Hozzád is. Sőt, a program során még a pénznek is meg fogunk bocsátani, ez is nagyon hatékony lesz az anyagi helyzeted javítása érdekében. A Bőségteremtő Programon ezt már több százan megcsinálták sikeresen, jelentős változásokat hozva ezzel az anyagi helyzetükben.

 

04 I Belső gyermek gyógyítása MEDITÁCIÓ

Egy olyan korban élünk, ahol nagyon nagy hangsúly van az önmegvalósításon.  Az önmegvalósítás akadálya mindig mi magunk vagyunk. A félelmeink, az elakadásaink. A beragadt sérelmeink. Azt az energiát, amit ezekre a régi sérelmekre pazarolsz, ha letennéd végre, mint egy kismadár, szárnyalni kezdenél. Gondolj csak bele, mennyi energiád megy el ezekre a régi sérelmekre? És még mennyi, amiről nem is tudsz… Ha ezeket kipucolod magadból és ezt a sok-sok felszabadult energiát vágyaid megvalósítására fordítod, turbó sebességgel fogod megvalósítani a céljaidat.

 

05 I Belső gyermek gyógyítása MEDITÁCIÓS SZÍNEZŐ

A megbocsátást a leggyakrabban párkapcsolatban tudjuk gyakorolni. Ez a legjobb terep a tanulásra, tapasztalásra. Sokszor sok fájdalom árán. Minden párkapcsolat valami tanítást rejt magában. Mindkét fél számára. Gyakran látom, hogy az egyik párkapcsolatból cipeljük át a sérelmeket a következőbe, majd az azt követőbe és így tovább. Azt hisszük, hogy ez a sérelem a másik személyhez kötődik, de valójában a lenyomata ott van bennünk és újra és újra megtapasztaljuk más párkapcsolatokban is, amíg a másik féltől függetlenül nem tesszük le, nem gyógyítjuk meg magunkat. Ezt a gyógyulást tudod most megtenni a Megbocsátás Programban. Letenni a terheidet, hogy akár a jelenlegi párkapcsolatodban megszűnjön ez a sérelem, akár a következő kapcsolatodba már ne vidd tovább és ezáltal ne hívj be több ilyen tapasztalást.

A te döntéseden múlik, hogy elsajátítod-e a megbocsátás művészetét. Egy olyan tudást kapsz, ami megváltoztatja az egész életedet..

Ki tartja a programot?

Kiss Kata, spirituális boldogságtréner. A Boldogságfrekvencia programok megálmodója és megalkotója.

Akik már ismertek, tudjátok, hogy az összes programomat saját tapasztalásaim inspirálják. Nincs ez másként a Megbocsátás Programmal sem. Én is, ahogy te is és mindenki más megkapjuk a megbocsátással kapcsolatos leckéket az élettől. Megkaptam párkapcsolatban, megkaptam családban, megkaptam barátságban, megkaptam édesapám gyászában és talán, ami a legnehezebb mind közül, önmagammal szemben. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor ezzel ki is pipáltam mindent és már mindentudó guru vagyok.

Vannak még ilyen leckéim nekem is és bizonyára lesznek is, míg élek. Csak az a nem mindegy, hogy már van módszerem rá. Már felismerem, amikor lehúzna és tudom, mi a megoldás rá. Nem húzom bele magam a harag bugyraiba. Ha le is húz kicsit, nem engedem, hogy tartósan alacsonyan tartson. Ehhez két dolog kell. A tudatosság, hogy észrevedd ezt és a módszer, hogy le tudd tenni a sérelmet. A Megbocsátás Programban ezt a módszert adom át. A tudatosságod, ha jelentkezel a programra, valószínűleg már megvan, de ezen is fogunk dolgozni. A program által olyan megoldáscsomagot kapsz, amely segítségével később bármikor könnyedén, önállóan végig tudod csinálni a megbocsátás belső munkáját és le tudod tenni a terheidet. Minden gyakorlatot teszteltem és működik.

Ez egy életre szóló tudás. Egy életre szóló változással.

 Még több infó rólam itt: https://boldogsagfrekvencia.hu/rolam/

év tapasztalat

résztvevő

program

Hogyan tudod elsajátítani ezt a tudást?

Ahogy már megszokhattátok, ezt a tudást is kényelmesen, otthonról, a kedvenc foteledből tudod elsajátítani. Nincs utazási költség, nincs parkolás, nincs fix időbeosztás. Viszont van sok-sok tanulás, tapasztalás, szakértői és közösségi támogatás.

A Megbocsátás Program 4 héten keresztül egy jelszóval védett, zárt oktatási felületen zajlik. Minden hétköznap egy gyógyító videót és egy megbocsátás gyakorlatot kapsz. Ebből áll egy lecke. Ebből kapsz 20-at a 4 hét alatt. Minden lecke után lehetőséged van feltenni a kérdéseidet, megosztani a tapasztalataidat. Akár az oktatási felületen, akár e-mailben.

Az oktatási felülethez a hozzáférésed megmarad a 4 hét után is, így később is tudsz ismételni, pótolni vagy akár kérdezni is. Kapsz belépést a Facebook-közösségünkbe is, ahol egymástól is rengeteg támogatást kapunk.

 

Miből áll a Megbocsátás Program?

01 I Elméleti gyógyító videók

4 héten keresztül minden hétköznap küldök egy videót, amiben a megbocsátásról beszélek. Minden videóban más és más megközelítésből. Ezekből a videókból semmi újat nem fogsz tanulni. Nem kell jegyzetelned közben, egyszerűen csak hallgasd őket! Akár egy vezetett meditációt. Ahogy meghallgatod, a téma elkezd dolgozni benned. A Tudás, a te belső bölcsességed elkezd mocorogni, felszínre kerülni. Egyszerűen csak emlékezni fogsz a saját belső Tudásodra, belső bölcsességedre. Ez az emlékezés sok-sok gyógyító erejű felismerés formájában fog felszínre kerülni.

 

03 I Folyamatos szakmai konzultáció

Ahogy a gyakorlatnál is írtam, itt vagyok és támogatlak. A program során végig tudsz kérdezni. Akár az oktatási felületen az adott lecke alatt, akár e-mailben, ha személyesebb a kérdés. A lényeg, hogy tudd, hogy nem vagy egyedül. Bármiben elakadsz, bármi jön a felszínre, amivel úgy érzed, nem tudsz egyedül megbirkózni, tudd, hogy van kihez fordulnod!

02 I Megbocsátás gyakorlatok

A videó mellé minden nap kapsz gyakorlatot is. A Megbocsátás Program gyakorlati program. Ahhoz, hogy igazán hatékony legyen, nem elég a videókat megnézned, a gyakorlatokat is csinálnod kell. Ettől lesz a saját megélésed, a saját Tudásod. Ettől fognak megmozdulni az energiák benned, körülötted. Előfordulhat, hogy fájdalmasak lesznek ezek a gyakorlatok. De fontos, hogy belemenj ebbe a fájdalmadba. Így fogod tudni elengedni. Én itt vagyok és támogatlak, ha szükséged van rá. Nem egyedül kell végigcsinálnod.

 

04 I Támogató közösség

És nem csak hozzám, hanem az egész közösséghez. Óriási ereje van a közösségnek. Több, mint 1500-an vagyunk már és mindig csodálattal figyelem, hogy milyen nagy szeretettel fordultok egymáshoz. Egymás történetei, egymás kérdései is gyógyító hatással bírnak. Nagyon sokat tanulunk egymástól is. Ez a közösség is a program része. Nagyon értékes része.

Működik ez online formában is? 

A többi programomon eddig 2 év alatt már több, mint 4000-en vettetek részt és számtalan sikert, változást élhetünk meg közösen nap mint nap. Ezek között a sikerek között több megbocsátás is történt, annak az egy kis leckének köszönhetően, amit a többi programba beletettem. Itt ez a húszszorosa lesz. 🙂

Működik az online forma, hiszen ez úgyis egy belső munka. Ha elmész egy személyes terápiára, akkor se a terapeuta dolgozik helyetted, nem ő fog megbocsátani helyetted. Fogja a kezedet, vezet az úton, de a belső munka a tied. Ez itt sincs másként. A szakmai támogatás itt is megvan, hiszen bármikor kérdezhetsz, fordulhatsz hozzám, ha elakadsz, ha úgy érzed, kell a személyre szabott támogatás.

Sokáig csináltam személyes konzultációkat és most már több ezer fős tapasztalatom van az online verzióból is. Azt látom, hogy sokszor az online hatékonyabb is, mert itt sokkal nagyobb az önállóság. Személyes konzultációk esetében sokszor tapasztaltam, hogy azzal az elvárással jön hozzám valaki, hogy majd én megoldom az ő életét… Pedig nem. Mindenki maga oldja meg az életét. A terapeuta segít, támogat, utat mutat. Online esetében ritkábban tapasztalom ezt az elvárást. Valahogy mindenki jobban érzi a személyes felelősségvállalást, hogy az ő dolga dolgozni saját magán. Ettől hatékonyabb is a munka. És persze a kényelem is az online mellett szól. Még kényelmesebb is! 🙂

Úgyhogy a válaszom határozott IGEN! 🙂

Oké, tök jól hangzik. De mégis mennyibe kerül?  

A Megbocsátás Program árát amikor kitaláltam, olyan árat akartam, ami mindenki számára elérhető. Mivel ahogy említettem, mindenkinek van dolga a témával és kivétel nélkül mindenki pozitív változásokról számol be az életében a program hatására. Amikor személyes konzultáció formájában csináltam a programot, akkor a szokásos terápiás/coach díjat számoltam. 15.000 Ft volt egy alkalom konzultáció. Az alkalmak sok beszélgetésből álltak, de a lényegi munka és a gyógyulás az otthoni “házi feladatok” elvégzésével történt. A beszélgetésnél a gyógyító videók hatékonyabbnak bizonyulnak, a gyakorlatok és a konzultáció meg itt is ugyanúgy megvannak.

Ha így számolok, a 4 hetes Megbocsátás Program értéke 20×15.000 Ft, azaz 300.000 Ft LENNE. Persze 20 alkalomból sose állt egy személyes terápia, általában 5-6 alkalom volt a jellemző. De ez így is még 75.000-90.000 Ft. Ami persze nem sok, ha azt a változást nézzük, amit a program hatására megélsz. Sokszor ez az összeg konkrétan meg is térül, hiszen a megbocsátás által anyagi blokkokat is oldunk, így gyakori, hogy több pénz áll a házhoz a program után.

De ez nem lenne mindenki számára elérhető, így még ebből is jelentősen lefaragtam.

A 4 hetes online Megbocsátás Programot most 20 gyógyító videóval, 20 megbocsátás gyakorlattal, folyamatos konzultációval, támogató közösséggel

mindössze 1 alkalom személyes konzultáció díjáért, azaz 15.000 Ft-ért megkapod!

Mitől különleges a Megbocsátás Program? Mitől más, mint más hasonló programok? 

01 I Komplex

Sok könyvet olvastam, sok előadást hallgattam a témában, de ilyen komplex anyagot, amiben elméleti és gyakorlati elemek is vannak, konzultációval, közösséggel, eddig nem találtam.

03 I Fogom a kezedet

A megbocsátás nem egy felszínes téma. Sokszor olyan dolgok jönnek felszínre, amivel nehéz megbirkóznunk. Ha csak elolvasol egy könyvet, meghallgatsz egy előadást vagy megcsinálsz egy meditációt a netről, nincs kihez fordulnod, ha valami olyan kerülne felszínre, amivel úgy érzed, nem bírsz el egyedül. Ez az egyik legnagyobb előnye a programnak. Hogy támogatlak. Hogy fogom a kezedet. Több, mint 4000 ember a bizonyíték arra, hogy ez virtuálisan is működik.

02 I Tiszta információ

Rengeteg olyan dolgot fogsz hallani, amit eddig sehol nem olvashattál, sehol nem hallhattál. Ez az előnye annak, hogy saját tapasztalatokból állítom össze a programjaimat. Tiszta, csatornázott Tudás, nem máshonnan összeollózott.

04 I A tanulás folyamatos

Minden mindennel összefügg. Lehet, hogy konkrét céllal jelentkezel a Megbocsátás Programra, de “kellemes mellékhatásként” előfordulhat, hogy életed más területein is pozitív változást fogsz tapasztalni. Lehet, hogy egészségesebbnek fogod érezni magad, lehet, hogy több pénz áll a házhoz, nyitottabb leszel a világra, megtalálod a hivatásodat stb.. Az a jó hírem van, hogy ha szeretnél tovább tanulni, fejlődni, meg tudod tenni Boldogságfrekvencia házatáján is. Íme a többi program:  https://boldogsagfrekvencia.hu/aktualis-programok

“Ez a gyakorlat ma nagyon betalált. 10 éve haragszom valakire, aki felé egy hete nyitottam és a válaszreakciója pozitív volt. Sokat segítettél Kata, köszönöm!”

Tímár Ágnes

“Nagyon köszönöm! Igazán aktuális volt most nekem ez a gyakorlat egy személlyel kapcsolatosan. Hatalmas megmozdult energiát söpört ki véglegesen az energiarendszeremből, megnyitva az utat az újnak. Többször el fogom végezni a napokban. Hála és áldás érte.”

Kiss Marcsi

100% garancia

Ha nem azt kaptad, amire számítottál, a teljes összeget visszafizetem!

Hogy miért? 

Mert hiszek a programjaim sikerében! Nem szeretném, hogy bárki is azt érezze, hogy nem érte meg az árát. Hiszek az adok-kapok egyensúlyában. Ha úgy érzed, nem azt kaptad, amire számítottál, csak jelezd a program végén és visszaadom az árát! Programjaimon kizárólag azt adom át, amit én magam meg is tapasztaltam és tapasztalok nap mint nap. Nem tankönyvekből tanult anyag, színtiszta megélés, tapasztalás. Átadom, amit én tapasztalok, legyél nyitott, de addig ne hidd el, amíg te nem tapasztaltad meg a saját életedben!

    Vezetéknév

    Keresztnév (ahogyan szólíthatlak)

    Felhasználónév

    Telefonszám

    Email cím

    Számlázási név

    Irányítószám

    Település

    Utca, házszám

    *lehet, hogy te nem kérsz számlát, de én mindenképp adok, így kérlek mindenképpen adj meg számlázási adatokat!

    Hozzájárulok, hogy a boldogsagfrekvencia.hu számomra e-mailt küldjön. *

    Az általános szerződési feltételeket és az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.*


     SimplePay vásárlói tájékoztató