11
A gyász egy óriási munka, lelki fejlődés. Elengedhetetlen része az is, hogy megjárd a poklok-poklát. Ezt nem tudod elkerülni, nem tudod átugrani. Ha szőnyeg alá söpröd, ha belefeledkezel a munkába, vagy tudatmódosító szerek után nyúlsz, hogy ne kelljen szembenézned az igazsággal, az akkor is kíméletlenül szembe fog jönni veled. A képedbe vágva a tényt, hogy meghalt…! Az elején belehalsz. Minden nap belehalsz, ahogy szembesíted magadat a ténnyel, ahogy újra és újra lejátszod a halálát, ahogy újra és újra tudatosítod magadban, hogy nincs többé. Próbálod megfogni a megfoghatatlant, próbálod megérteni a „soha többét”, a végtelent. Ma nem láthatod őt, holnap se, egy hét múlva se, 5 év múlva se és 50 év múlva se…
Pedig tegnap még itt volt veled, tegnap még megölelt, megérintett, beszélt hozzád. Az élet ragyogása ott volt a szemében. Hova lett? Miért pont ő? És miért pont én és miért pont mi? Mi értelme ennek az egésznek? Kérdések sokasága zúg a fejedben. És csak jönnek a képek kegyetlen őszinteséggel. Engedd, hogy jöjjenek, engedd, hogy szembesülj szeretted halálával. Ezt nem lehet másképp. Ezt nem lehet felfogni azonnal, abba tényleg beleszakadna a szíved. Ki van ez találva. Egy ekkora veszteség feldolgozásához szükség van a fokozatosságra. Legyél türelmes magadhoz! Éld meg a gyászt! Sírj, zokogj, tombolj, gondolj rá, beszélj róla!
El fog jönni az idő, amikor elkezded érezni, hogy már nem olyan kegyetlen a szembesítés, a maró fájdalom mellett már megjelent egy kis megnyugvás is. Már annyiszor kínoztad magadat, hogy szépen lassan hozzászoktál. Megszoktad a gondolatot, hogy meghalt, hogy nincs többé.
Na, ezen a ponton legyél résen! Ne érezd bűnösnek magadat ezért a gondolatért! Ne érezd, hogy csak azért mert már nem szakad bele a szíved minden nap a gyászba, nem szeretted eléggé őt! Ez így természetes. Ő is tudja, hiszen a gyász utolsó szakaszáig ott van veled, segít neked, hogy el tudd engedni. Mert neki is az a jó. Ha elengeded, ha nem okoz neked fájdalmat a halálával. Hiszen szeret téged, nem akar neked fájdalmat okozni. Boldognak akar látni. Neki is dolga van odaát. Ne tartsd föl, hadd menjen, hadd csinálja ő is a dolgát! Éppen az elengedéssel tudud az igazi önzetlen szereteted megmutatni.
Hosszú folyamat ez, kegyetlen önismereti utazás. De ha megjárod a poklok-poklát, ha őszintén megéled a gyász minden pillanatát, akkor eljön az a pont, amikor azt veszed észre, hogy már nem fáj. Már jó érzéssel idézed fel a közös pillanatokat, eddig nem ismert furcsa melegség önti el a szívedet, ha rá gondolsz. Mert gondolsz rá. Sokat. Attól, hogy elengedted, nem felejtetted el. Hálás vagy neki minden együtt töltött percért, sőt, hálás vagy neki haláláért is. Hálás vagy neki azért, amit tanított neked ezáltal.
És akkor döbbensz rá, hogy hiába nincs már veled fizikailag, hiába nem tudod felhívni, nem tudod megölelni, nem tudsz beszélgetni vele, mégis veled van. Halála után is tanít, vezet téged. És kezd összeállni a kép, hogy ez az egész egy nagy terv része. Hogy ezt már a születésedkor tudtad, hogy ezt neked meg kell élned. Ő is tudta, közösen terveztétek el, hogy ő meghal és ezzel segít neked a fejlődésben. És amikor ez leesik, szinte látod, ahogy cinkosan rádkacsint, hogy megértetted… Hogy éppen ez a megvilágosodás volt az a pont, amit elterveztetek, ahova el kellett jutnod. Teljesítettétek a tervet! Egy következő életben lehet, hogy megint lesz közös tervetek, addig pedig jöhetnek az újabb leckék ebben az életben… Már egy teljesen új emberként. Ennek az életednek az egyik legnagyobb tanításával a hátad mögött. Legyél büszke magadra, hogy megtanultad az élet legnehezebb leckéjét!